10. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok a rengeteg késésért, de semmihez nem volt energiám, se életkedvem. Most viszont itt vagyok megújult erővel és persze az új résszel. :) Remélem tetszeni fog nektek és megdobtok pár komival! :)

Liam Payne

Egyre csak közelebb csúszik, mire én már teljesen elvesztem az uralmat a testem felett. Nem bírok tovább várni, hajt a gondolat, hogy azt a fél centi távolságot is eltüntessem közülünk.Mikor már tényleg nem bírom magam tartani és megcsókolom, Niall egyből visszacsókol és a kezeit a nyakam köré fonja. A derekára teszem mindkét kezem és még közelebb rántom magamhoz egészen addig amég már az ölemben ül. Kicsit beleharapok a szájába, mire felmordul és meghúzza a hajamat. Elválunk egymástól a levegőhiány miatt és egyből a nyakamat kezdi harapdálni, mire már teljesen elveszítem az eszemet és felnyögök. Tetszik neki ahogyan reagálok, ezért elkezdi kiszívni a nyakamat. Egy ideig hagyom, hogy ő irányítson majd lelököm az ágyra és ráfekszem. Végigcsókolom a nyaka vonalát majd egy könnyed mozdulattal leszedem róla a pólóját. Beletúr a hajamba és közelebb húz magához. Belenézek a szemébe és meglátom az áhítatot és még a szeretetet is. Te jó ég mi a szart csinálok én? Másba vagyok szerelmes. Nem kellene szórakoznom vele. Megáll a mozdulata közben, mert meglátja a szememben a változást.

- Sajnálom! - gyorsan leugrom róla.

A kijárat felé veszem az irányt, felkapom a cipőmet és már ki is száguldom az ajtón. Azt a rohadt! Mi van mostanában velem? Nem értem ezt az egészet egyfelől szerelmes vagyok Zayn-be aki persze totálisan normális és barátnője is van, másfelől meg élveztem, hogy Niall-el csókolóztam nem is kicsit, és ő ezek szerint viszont meleg. Kettő már nem hiszem, hogy lehet véletlen. Valahogy el kell igazodnom, mert meg fogok őrülni. Az egyetlen ember felé veszem az irányt aki segíteni tud Louis.

Még mindig teljesen összezavarodva kopogtatok be az ajtaján, mire kinyitja az ajtót egy szál melegítőnadrágban. Az arca kicsit piros, de vigyorog. Gondolom megzavartam valamit. Ebben biztos is leszek, mikor megjelenik mögötte Will hasonló ábrázattal mosolyogva. Na ja! Ez az én szerencsém, nem elég hogy nekem bajom van még másokat is terhelek a problémáimmal.

- Szia! - köszönnek vidáman, de mikor nem válaszolok csak szerencsétlenül állok előttük Lou szólal meg. - Mi történt?

- Háát..

- Jó, gyere be! - kitárja az ajtót én pedig besétálok és sorban megölelem mindkettőjüket. Először Lou-t aztán Will-t.

- Na haver, mesélj mi a gond! - szólal meg most Will. Kedves srác örülök, hogy együtt vannak.

- Szóval, mint tudod Lou jóban lettem Niall-el és ma átmentem hozzá és hát kicsit elfajultak a dolgok.

- Ezt, hogy érted? Összevesztetek?

- Nem, épp ellenkezőleg. Kicsit túl jól kijöttünk egymással és mi majdnem khm.. - mondom ki, mire Lou-nak elkerekedik a szeme Will pedig értetlenül néz. Nem tudja ki Niall.

- És mi történt?

- Eljöttem, mert úgy nézett rám mintha szeretne és én meg nem is tudom összezavarodtam. Nem kellett volna ennek történnie! - mondom és lehajtom a fejem.

- Jól van nyugi! - teszi a vállamra Will a kezét Louis pedig csak bámul.

Louis Tomlinson

Mikor Liam azt mondja, hogy ennek nem kellett volna megtörténnie egyből eszembe jut a Harry-vel töltött idő. Annak se szabadott volna megtörténnie. Egyáltalán! Mit is gondoltam? Itt van nekem Will szeretem őt és ő is engem ezt nem kellene egy apró pillanat miatt tönkre tennem. Harry nem szeret, sőt utál és ezt már annyiszor bizonyította is. Lehet hogy most is csak szórakozott velem. Nem akarom elveszíteni Will-t. Beszélnem kell holnap Harry-vel!

- Louis! Louis! - szólongat Will, mire felkapom a fejem. Meg is feledkeztem magamról. - Én most megyek. Hagylak titeket beszélgetni.

- Oké, jól van! Majd beszélünk. - de nem megyek oda, hogy megcsókoljam csak bemegyek a szobába, hogy felkapjak egy pólót. Csak akkor megyek vissza amikor hallom Will után csukódni az ajtót.

- Na! Valami film? - kérdezem Liam-et, mire csak bólint. Ismerem őt, tudom, hogy most erre van szüksége. Nyugalomra és nekem is jót fog tenni.

Másnap ideges vagyok, mikor beérek a suliba. Tördelem az ujjaimat és minden percben az ajtót lesem és várom, hogy Harry megérkezzen. Muszáj beszélnem vele. Ez nem mehet így tovább. Mikor már a csengő után tíz perccel sem érkezik meg elindulok a padokhoz ahol általában lenni szokott, meglepetésemre most is ott van. Ezek szerint sikerült előttem beérnie.

- Szia! - ülök le mellé, mire kicsit furán néz rám, de visszaköszön.

- Hello, mit akarsz?

- Most mi bajod van? - lepődök meg a bunkó válaszán.

- Semmi, buzika. Mondjad mit akarsz!

- Már megint itt tartunk? Azt hittem jól kijöttünk – Kicsit csalódott vagyok, igaz, hogy gondoltam rá, hogy csak egy gyenge pillanatában volt velem olyan kedves, de nem igazán akartam elhinni, de ő mégis csak Harry és az is marad.

- Ja, persze - húzza gúnyos vigyorra a száját. Rosszabbul esik, mint bármikor máskor eddig.

- Én csak beszélni akartam volna veled, te bunkó! - Nem tudom mi történik velem hirtelen, de elpattan bennem valami és nem tudom megállni, hogy ne mondjam el mit gondolok és mit érzek. - Csak mindössze beszélni, érted? Nem tudom felfogni, hogy mi a jó büdös szart csináltam, hogy ennyire utálsz engem. Fogalmam sincs, de nem bírom ezt tovább! Értem, hogy zavar téged, hogy én nem vagyok átlagos, de kontrolállhatnd magad vagy akármi. Egy pillanatig azt hittem te is egy normális és rendes srác vagy, de tévedtem. Mekkorát tévedtem! - emelem a kezem a magasba és csak folynak a könnyek az arcomról. Nem bírok leállni pedig látom, hogy Harry arcán is folynak a könnyek, nem tudom ugyan hova tenni, de felbosszant. - Ne te akadj már ki! Könyörgöm amikor csak tudsz bántasz és nem csak szavakkal, te erőszakos bunkó állat! És még te utálsz engem? Semmit nem csináltam! Ellenben veled! - Az utolsó mondatot egészen közelről mondom az arcába és miután látom, hogy felfogta miről beszéltem arkon fordulok és elindulok a fiú mosdó irányába.  Sírni akarok és fogok is!

Beérek a teljesen üresen álló helyiségbe és leereszkedem a földre. A vállaim rázkódnak a sírástól, de semmi hang nem jön ki a torkomon. Csendben szenvedő típus, na igen. Főleg, hogy az előbb mennyit ordibáltam. Lehet, hogy gonosz dolog, de jól esett Harry-t sírni látni. Szemét vagyok, de elegem van, hogy a bántásait kell tűrnöm!

Kicsit sikerül összeszednem magam, mire kicsengetnek az első óráról még szerencse, mert lelket kell öntenem Li haveromba. Találkozni fog a Szöszivel és, hát nem lennék a helyébe ez tuti egy kínos helyzet lesz. Rohanok is a szekrényéhez, ahol már ott áll ideges ábrázattal. Nem tehetek róla, de mikor ilyen arcot vág mindig nevetnem kell rajta. Mikor odaérek megölelem és ő egyből viszonozza.

- Nyugi.. - kicsit rekedt a hangom az előbbi sírástól - haver! - Legnagyobb elkeseredésemre Liam észreveszi a kis affért és egyből rákérdez.

- Valami történt?

- Nem, dehogy

- Mit szórakozok? - néz fel. - Tudom, hogy történt valami! - mutat rám vádlóan.

- Jó-jó! - tartom fel a kezem. - De most veled kell foglalkoznunk. Találkoztál már vele? - kérdezek rá, mire egyből elfelejti, hogy éppen engem vallatott az előbb.

- Nem, de a következő óra közös és mellette ülök. - húzza el a száját.

- Figyelj, próbáld valahogy kimagyarázni. Szerintem megérti főleg, hogy ezek szerint ős is a mi csapatunkban játszik. - kacsintok rá, mire egy kicsit elmosolyodik.

- Lehet igazad van, de nem akarom! Nem akarok most mellette ülni! - A mondat végére lehalkítja a hangját ugyanis Zayn jön felénk.

- Hello! - köszön. Először Liamet öleli meg majd engem is. - Mi a helyzet? - kérdezi vidáman.

- Tervezgetjük a délutánt. - improvizál a legjobb haverom rögtön, mire kicsit mérgesen nézek rá, de ő csak vállat von.

- Jaj, de cukiii! - magas hangon és vigyorogva mondja, miközben rám néz. Veszem a célzást, de azt is, hogy csak viccel. - Mindegy, Li nincs kedved ma mellettem ülni? - kérdezi a haveromat, mire annak elkerekedik a szeme. Azt hiszem megoldódott a problémája egy időre.

- D-de - bólint rá végül.

- Oké, akkor ott találkozunk - búcsúzik a sötét hajú egy-egy öklössel tőlünk és már ott sincs.

- Na haver! Szerencsés vagy, a problémáid csak úgy megoldódnak. - mondom neki, mire elröhögi magát. Na! Végre ez az én Liam-em.

Liam Payne

Miután Zayn megoldotta a "nemakarokaSzöszimellettülni" problémámat kicsit nyugodtabban indultam az osztályterem felé az angol órára. Szerencsére nem kellett azon gondolkodnom, hogy melyik padot foglaljam be, mert Zayn már ott ült vigyorogva és helyet foglalva nekünk. Nem véletlen imádom ezt a srácot. Tökéletes. Tökéletes ahogyan kinéz és ráadásul még remek barát és csodálatra méltó ember is, és az se véletlen, hogy neki nem én kellek. Én nem vagyok különleges csak egy átlagos gyerek, sőt még az se, mert minden tetejébe még meleg is vagyok, de jó nekem! Nevetek a saját baromságomon, miközben odasétálok a padhoz. A Szöszi pont azt a pillanatot választja az érkezésére, mikor én helyet foglalok Zayn mellett és boldogan nevetek. Hát ez biztosan nagyon jól jött le a szemében. Látom, hogy egy apró könny gyűlik a szemeibe és megrázza kicit a fejét. Leül a mi helyünkre. Egyedül.

- Hé! Hahó! Liam! - hallom meg Zayn hangját.

- Mi..hm? - fordulok felé.

- Mi van? Kin jár a pici agyacskád? - mosolyog.

- Senkin. Mit akartál? - kérdezem komoran, ami meglepetés ként éri és ő is rögtön elkomolyodik.

- Csak meg akartalak kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velem ruhát venni? Egyedül utálok menni, mert unalmas. - Leesik az állam. Egy álmom válik valóra, ha vele tölthetek el egy napot.

- De, persze. Ráérek. Mikor? - rohamozom meg a gyors válaszommal, mire megint megjön a jókedve.

- Mondjuk ma délután?

- Jól van, de előtte hazamennék ledobni a cuccomat. - húzom el a számat.

- Nem gond. Kocsival jöttem útközben beugrunk, oké?

- Oké. - bólintok rá és úgy érzem boldogabb már ne is lehetnék egészen addig a még meg nem látom Niall ábrázatát. szomorú, tőle nem megszokottan.

Louis Tomlinson.

A nap végén idegbetegen megyek ki a buszmegállóba. Egész nap hozzám se lehetett szólni. Mindenkinek paraszt módon válaszoltam, mert állandóan a Harry-vel való veszekedésen járt az agyam. Mi a szar? Miért sajnálom, hogy úgy beszéltem vele? Még ennyit se érdemelt volna. Rohadtul semmit! Nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire utálatos. Mikor épp idegesen rúgok el egy követ az utamból egy kocsi fékez le mellettem és legnagyobb meglepetésemre Harry-t látom meg az ablakában.

- Louis! - szólít meg, de inkább nem is válaszolok. - Figyelj, gyere hazaviszlek.

- Miért vinnél haza? Hogy megint lebuzizhass? Vagy egyéb sértés?

- Nem! Én csak beszélni akarok veled!

- Én meg rohadtul nem akarok beszélgetni! Veled meg aztán annyira se! Hagyjál békén! - Végszóra megérkezik a busz én meg úgy ugrom fel rá, mintha csak az életem múlna rajta. Talán így is van. Harry egyszer még meföl engem!

Egész buszút alatt csak ülök és nézek ki a fejemből. Próbálok lenyugodni, mert ma délután végre péntek és otthon lesz anya. Nem akarom tönkretenni a közös délutánt főleg nem Harry miatt. Csak próbálok nagy levegőket venni és nem gondolni semmire ami azzal a hülyével kapcsolatos. Semmire! Na igen még ha sikerülne, de egyfolytában csak a könnyes szemei vannak az eszemben, az amúgy gyönyörű zöld szemei. Elegem van magamból. Megy minden másból is!

- Megjöttem! - lépek be az ajtón, majd csapom be magam után. Miután végeztem a dühöngéssel lerángatom magamról a cipőt. - Anya! Hallod?

- Hallak, kisfiam! - A kicsit ideges hang a konyha felől jön, ezért elindulok arra. - Vendéged van. - jön velem szembe a folyosón, mire leesik az állam.

- Vendég?

- Igen. Menj és beszélj vele addig én lepihenek, mert fáradt vagyok, jó? - ad egy puszit, amit kábán ugyan, de viszonozok.

- Pihenj, szeretlek! - simítok végig a karján, é türelmetlenül indulok el a konyhába, hogy megtudja ki jött át.

Mikor belépek szembetalálom magam Harry-vel. Mi a szar? Csak ennyi jár a fejemben.