9. rész

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy csak most hozom a részt, de sajnos semmi időm nem volt a héten és hát csak most sikerült kiraknom. :/ Viszont lenne egy olyan kérdésem, hogy szívesen olvasnátok-e egy újabb one shot-ot? Előre is köszi a válaszokat! :) Jó olvasást!

Liam Payne

Úgy érzem magam mintha egy kislány lennék, aki már várja a legjobb barátnőjével megbeszélt pizsipartit. Már alig bírok magammal annyira várom, hogy délután legyen. Nem is hiszem el, hogy Niall-el ilyen jó viszony alakult ki közöttünk. Olyan hamar jött létre hogy szinte pislogni se tudtam és máris az egyik legjobb barátom lett. Csak azt vettem észre, hogy egyre kevesebb időt töltök Louis-val és egyre többet vele. Nem mintha az utóbbi időben Lou olyan sokat kereste volna a társaságomat. Megcsörren a telefonomon az emlékeztető, mire elnevetem magam. Annyira nem akarok elkésni, hogy még ezt is beállítottam, hogy készülődnöm kell. Gyorsan vetek még egy utolsó pillantást a rajzokkal és fényképekkel tele lévő mappára amit már kikészítettem az ágyamra. Minden oké vele úgyhogy mehetek is zuhanyozni.

Egy a derekam köré csavart törülközővel lépek ki a fürdőből és a szekrényemhez lépek. Kiveszek egy fekete csőnadrágot egy egyszerű fehér pólót és még magamra kapok egy hosszú ujjú farmeringet, mert kicsit hideg van. A kezembe kapom a mappát és már rohanok is ki az ajtón.

Szerencsére Niall jól elmagyarázta, hogy merre kell mennem, ezért nem tévedtem el pedig hajlamos vagyok órákat kóborolni, még akkor is ha csak sima bevásárlásra indulok. Már egészen kicsi korom óta egy rossz szokásomnak tekintem a rossz tájékozódó képességemet.

Felmegyek a harmadikra és bekopogok azon az ajtón amin meglátom a Horan nevet. Pár pillanat múlva már nyílik is az ajtó és szemben találom magam a tetőtől talpig lisztes és köténykében feszítő Niall-el.

- Szia! - köszönök a nevetésemet visszafojtva.

- Hello! - köszön, de látja rajtam, hogy jól szórakozom a kinézetén. - Egy ölelést esetleg? - indul el felém, mire én becsusszanok a mellette levő kis résen, hogy nehogy összekenjen, de nem jön be mert elkezd utánam futni.

- Ne máár! Hány éves vagy? - rohanok előle hangosan nevetve. Nem hiszem el, hogy lisztesen kerget és azt se, hogy én meg menekülök előle.

- Ehhez sosem leszek eléggé öreg! - nevet ő is. - Állj meg úgy könnyebb lesz!

- Persze! Még csak az kéne!

- Te  tudod! - még megvonja a vállát, de utána egyből rám veti magát és mindketten a földre esünk én háttal ő pedig rajtam landol. Ráül a csípőmre és leszorít, majd a lisztes kezével összeborzolja a hajamat és az arcomra rázza a saját hajában lévő összes lisztet. Köhögök, de közben nem bírom abbahagyni a nevetést. Lefogom a karjait és fordítok a helyzetünkön. Most én ülök rajta és csikizem ahol érem, mire ő visít és könyörög, hogy hagyjam abba, de nem jön neki össze.

- Feladom! Nem mááár! Hagyj! Feladtam!

Abbahagyom a csikizést és a feje fölött leszorítom a karjait, majd közelebb hajolok hozzá. Az arcunk csak két centire van egymástól és a hatalmas kék szemek a nevetés után maradt könnyektől csillognak. Hirtelen elfelejtem, hogy mit is akartam mondani és még közelebb hajolok hozzá. Ő csak néz rám, de nem húzódik el. Hirtelen eszembe jut, hogy milyen jó volt őt megcsókolni abban a buliban. Mi lenne, ha megint...? Nem! Meghülyültem vagy mi van? Gyorsan elengedem és lemászok róla.

- Ó basszus! A süti! - gyorsan felpattan és a konyhába rohan. Kikapja sütőből a szerencsére még ép sütiket. Nagyon nagy szerencsém van, hogy eszébe jutott vagy különben jöhetett volna a kínos csend közöttünk és azt nem akarom. - Túlélték! - nevet fel.

- És finomak is?  incselkedem vele.

- Majd te megmondod! - a számba nyom egy már kihűlt csokis sütit, először elkerekedik a szemem, de utána beleharapok és te jó ég...! Nem semmi!

- Ez rohadt finom! - bólogatok ő pedig mosolyogva fogadja a bókot. - Nem hazudtál te tényleg sütsz és tényleg van kötényed! - röhögöm el magam és megráncigálom az említett ruhadarabot.

- Szállj le rólam! Szeretem a kötényemet! - nevet fel ő is.

- A szüleid? - kérdezem meg hirtelen. Csak most jutott az eszembe, hogy egyiküket sem láttam itt. Lehet, hogy dolgoztak, de jobban körülnézve elég kicsi volt a lakás és csak egy szobaajtót láttam.

- Egyedül költöztem ide. - mosolyodik el.

- Komolyan? - tátva marad a szám. Saját lakás? Engem a szüleim még, ha befejeztem a sulit se akarnak majd elengedni én vagyok még most is a pici fiacskájuk.

- Igen. Nem akartam anyáékat iderángatni ők pedig belementek. - von vállat, de látom rajta, hogy hiányoznak neki a szülei és szereti őket.

- De azért mész majd látogatóba?

- Nem. Ők fognak majd valamikor jönni egy hétvégére.

- Biztos várod már!

- O, de még mennyire! Na, de muti csak azt a nagy mappát! Mik is vannak benne?

Magamhoz szorítom a mappát amég bevezet a szobájába és leülünk az ágyára. Ami meglepő módon eléggé hatalmas.

- Mire fel ekkora ágy?

- Leesnék annyit forgolódom. - neveti el magát szégyenlősen.

- Én is akarok egy ilyet!

- El a kezekkel ez az enyém! Nem adom, de mutasd már azokat a képeket!

Bólintok egyet és kinyitom a mappát. Nem hoztam el az összes fotót és rajzot csak azokat amiket úgy gondoltam, hogy láthat. Az első képen Louis nevet és egy csapat lány veszi körül. A háttérben pedig még Harry néz pont bele a kamerába. Szomorú a tekintete pedig ez még akkor volt amikor rengeteg barátja volt és a képen is épp az ő társaságukban van, de mégis a kamerába néz. A következő képen Louis ül a szekrénye előtt a földön és eléggé szomorú. A folyosó túloldalán Harry épp egy lánnyal beszélget, de a szemét Lou-n tartja. A következő kép egy fekete-fehér kép Lou-ról amikor éppen alszik. Ez már az után volt, hogy bevallotta meleg. Azért fotóztam le, mert olyan boldog ábrázattal aludt még az után is, hogy bevallott mindent. Féltékeny voltam. Ezt a képet sokszor nézegettem és kívántam, hogy nekem is legyen elég bátorságom bevallani az érzéseimet és miután ez megtörtént én is ilyen nyugodtan tudjak majd aludni. A következő pár képe egy lányról készült. Tündérsminket viselt emlékszem hetekig könyörögtem neki, hogy álljon modellt olyan gyönyörű volt. A következő képen én vagyok. Olyan szögből készült fotó, ahol majdnem az egész arcomat eltakarja a hajam. Befordult időszakomban készült ez a kép. Innentől kezdve rajzok voltak. Volt egy pár Lou-ról. Pár tájkép. Egy-kettő rólam és a legvégén egy fekete-fehér rajz ami Niall-t ábrázolja egyik órán. Éppen mosolyog és feltartja a kezét. Mögötte az ablakon besüt a nap és egyszerűen csak gyönyörű. Hallom ahogy elakad a lélegzete, ahogy meglátja saját magát.

- Ezek elképesztőek! - végigsimít a papíron az egyik ujjával és utána rá néz. - Megtarthatom ezt?

- Meg. - bólintok egyet, majd csak csendben nézzük egymást.

Louis Tomlinson

Én..nem akartam otthagyni Harry-t és ez összezavart. Mi volt ma vele? Nem utál engem, vagy most mi történt és nekem nem kellene örülnöm, hogy a barátom átjön és együtt lehetünk? Mert nem vagyok az! Legszívesebben visszamennék, de én sem tudom, hogy igazából miért is. Harry utál engem és én is őt. Mégis olyan jól éreztem magam abban a kis időben, hogy bárcsak még most is ott lehetnék, de ehelyett sétálok hazafelé és azon gondolkodom, hogy mi van velem. Nem értem ezt az egészet. Megbolondultam volna?

Még mindig zavartan tekerem el a kulcsot a zárban. Mikor kinyitom az ajtót Will áll előttem teljes gyönyörében, de én csak le akarok ülni. Rám mosolyog és beránt a lakásba. Becsukja mögöttem az ajtót és megcsókol. Egy pillanatra ledöbbenek, de aztán visszacsókolok. Fokozatosan elfelejtem a délután történteket és belefeledkezem a csókba. A hajába csúsztatom a kezeimet és mint mindig most is olyan tökéletes érintésű.

- Hogy vagy édes?

- Most már jól! - ölelem meg. Ez igaz is, most már kitisztultak a gondolataim és tudok rá koncentrálni. - Hogy, hogy itt vagy?

- Hiányoztál és meg akartalak lepni! - simít végig gyengéden a hátamon, majd újra megcsókol én pedig kezdek mindent elfelejteni és csak ő marad. Csókolózás közben betántorgunk a szobámba és ő az ágyra lök, majd rám fekszik és újra összeér a szánk.

Liam Payne

- És ezeket nem akartad te megmutatni nekem? - kérdezi csodálattal a szemében.

- Nem, azok otthon maradtak. Sokkal személyesebbek. - Eszembe jut a rengeteg Zayn-ről készített képem. Vannak olyanok is amikről tudott, de van pár olyan amit akkor készítettem, amikor nem figyelt oda meg persze az a tömérdek rajz amit róla készítettem. Már annyira megszállott voltam egy időben, hogy ha csak unatkoztam és elkezdtem egy papír szélére rajzolgatni akkor is az ő arca volt az első amit lerajzoltam. Rengeteg fotó van még rólam amiket végképp nem akarok neki megmutatni.

- Egyszer remélem megmutatod őket! - fogja meg a kezemet és megszorítja. Én csak nézem egy darabig majd körkörösen simogatni kezdem a kézfejét. Látom, hogy mosolyogva nézi a kezeinket és közelebb csúszik. Már majdnem hozzáér a szája az enyémhez.