14. rész

Sziasztok! Először is a Zayn-dologról mondanék pár szót. Nagyon sajnálom, hogy kilépett ( vagy kirúgták, nem tudom ) és eleinte egyszerűen csak nem fogtam fel, hogy már nem tartozik oda többé, de miután kezdett bennem tudatosulni, hogy tényleg az történt ami történt még akkor is úgy voltam/vagyok vele, hogy még meggondolhatja magát. Remélem visszakapjuk Zayn-t addig is pedig a történetben ugyan úgy megmarad a helye és még mindig ugyan úgy imádom őt i mint a többieket! A rész pedig remélem tetszeni fog nektek! Írjatok nekem pár komit, hogy tudjam tényleg tetszett-e! :) Jó olvasást! ( elnézést a kicsit hosszúra sikerült bevezetőért! )

Louis Tomlinson

Látszik az arcán, hogy teljesen össze van zavarodva, de szerencsére haragot nem láttam csak zavartságot. Nem akarom, hogy már most tönkremenjen a barátságunk, amikor még a legelején vagyunk.

- Miért mondta neki? - félve teszi fel a kérdést.

- Mert Will kérdezte, hogy ki vagy és azt akarta, hogy békén hagyjon engem. - Ahogy kimondom a szavakat látom fokozatosan elterjedni az arcán a nyugalmat.

- Rendben. - mosolyodik el kedvesen, amit még mindig fura látnom. Kedves mosoly ez igazán nem az amit a régi Harry bármikor is megtett volna, amikor a közelben voltam, de szerencsére annak az időszaknak már vége. A gondolatmenetemet Harry telefonjának a pittyegése zavarja meg, amire felkapom a fejem.

- Bocsi! - mondja, miközben felkapja a telefonját és feláll az asztaltól. Csak pár perc múlva jön vissza akkor is szomorú arckifejezéssel fordul felém. - Bocsi, de apám kérte, hogy most menjek haza. - még válaszolni sincs időm és már kint is van az ajtón.

Csak tátott szájjal bámulok utána és próbálom felfogni a kialakult helyzetet. Harry itt hagyott és még csak azt sem tudom mi történt. Remek most buszozhatok haza tök egyedül. Alig sétálok el a buszmegállóig és már rezeg a telefonom.

" Bepótoljuk! Mindenképp! " - elmosolyodom az üzenetén, bár nem tudom miért, de jobb kedvem lesz tőle és egyből eszembe jut valami amit amúgy sem szerettem volna személyesen megkérdezni tőle.

 " Elmegyünk együtt holnap Zayn bulijára? "

 " Nyolcra ott vagyok érted. " - válaszol rögtön. Nem kellett győzködnöm szerencsére.

Ez az egész helyzet annyira abszurd. Eddig, ha lehetett több méteres távolságot tartva tőle voltam a suliban meg mindenhol máshol most pedig hirtelen vele megyek bulizni és jó társaság lett. Egyre felfoghatatlanabb számomra, pedig pont fordítva kellene, hogy legyen. Mostanra már meg kellett volna szoknom, hogy ő nem a "gonosz" ellenségem, hanem Harry egy átlagos srác, aki nem akarja kivívni az emberek utálatát maga ellen.

Liam Payne

Idegesen ülök be a kocsiba majdnem egy órás készülődésen vagyok túl, mert fogalmam sem volt arról, hogy mit is kellene, hogy viseljek ma este. Végül maradtam a mellett, hogy miért gondolkozom ezen és felkaptam egy sima farmert meg egy ujjatlan pólót és most itt ülök a kocsiban Niall háza előtt és nagyon nem akaródzik csengetnem, hogy itt vagyok érte. Rászánom magam, hogy kiszálljak a kocsiból, de beleütközöm az éppen kopogni készülő Niall-be.

- Bocsi! - kezd rögtön bocsánatkérésbe. - Csak láttam az ablakból, hogy itt vagy és gondoltam, hogy lejövök. - néz fel a konyhája éppen felénk nyíló ablakára.

- Semmi baj! Menjünk, mert már várnak. - ülök vissza gyorsan a kocsiba. Már most érzem, hogy remek lesz ez az egész út.

Egymás mellett ülünk teljes csendben, miközben én vezetek ő meg a karján lévő karkötőt piszkálja kínjában. Nem igazán számítottam másra, de ez kínosabb, mint képzeltem, hogy valaha is lehetne. Még gyalog is szívesebben mennék most mint, hogy még pár percet el kelljen így töltenem.

- Az a srác...vagyis én nem tudom, hogy mi történt akkor. - dadogja vékony hangon. - Nem értem, miért haragszol rám. Ideges voltam miután elrohantál és itt volt ez a fiú aki azóta jár utánam, hogy ide költöztem, felhívtam, hogy jöjjön át. - Hallgatom ahogy össze-vissza csacsog arról a napról és megnyugtat. Akármennyire is rosszul esett ez az egész akkor és ott most megnyugtat az, hogy szeretné megmagyarázni. - Visszagondolva nem is tudom, hogy miért. Talán, csak, mert nagyon nem akartam egyedül maradni é gondolkodni. Sajnálom, ha valami rosszat tettem én..örülnék, ha megint jóban lennénk. - Fejezi be, én pedig nyelek egy hatalmasat, mert nem vagyok biztos benne, hogy van erőm megszólalni az után, hogy megtudtam: miattam hívta a fiút.

- Niall én sajnálom, hogy hülyén reagáltam. Örülnék neki, ha kibékülnénk, már hiányzik az az idő, amikor jóban voltunk. - fordulok felé kedves mosollyal az arcomon, mire látom, hogy az arca szinte örömbe borul a kijelentésemre. Szeretem benne, hogy őszinte és kimutatja az érzéseit, pont azért szeretem benn ezt többek között a legjobban, mert én néhány helyzetben képtelen vagyok kimutatni bármit is a valós érzelmeim közül. Louis társaságában leengedem a falaimat, de még a szüleimmel sem tudok már jó ideje őszinte lenni, mert félek attól, hogy csalódást okozok. Niall pedig mintha, mindig azt érezné amit kell és, ezért rendesen ki is mutatna mindent. Olyan nyugalmas a vele töltött idő.

- Annyira örülök Liam! - mondja a legnagyobb mosolyával. - Akkor ülhetek megint melléd az órákon, amikor nem vagyunk Lou-val?

- Persze! - parkolok le a kocsival, mert a nagy beszélgetés közepette megérkeztünk Zayn háza elé, ahol már hallhatóan elkezdődött a buli. - Itt vagyunk. - fordulok a szöszi felé. Akin látszik, hogy nem igazán akar kiszállni. Kiszállok a kocsiból és átmegyek az ő ajtaja elé és kinyitom. - Gyere már, jó lesz! - fogom meg a karját és rángatom befelé.

Az ajtó kinyitásakor sok dolgot látok meg egyszerre, de a legérdekesebb mégis az, hogy Louis és Harry egy-egy pohárral a kezükben egymás mellett állnak és vidáman beszélgetnek. Körülöttünk a tömeg két méteres körzetben bámulja őket és én legszívesebben odamennék és megmondanám nekik, hogy hagyják abba, de láthatóan a két fiút nem zavarja a közönségük. Biztosan fel voltak rá készülve.

- Nem meglepő - mondja átszellemülten Niall ugyan abba az irányba bámulva, amerre én is néztem az előbb, nincs időm megkérdezni, hogy mire gondol, mert előttünk terem Zayn, mire már nem is tudok másra koncentrálni csak a gyönyörű barna szemeire és az elképesztő mosolyára.

- Sziasztok! - ölel meg engem és veregeti meg Niall vállát. - Tetszik? - fordul kérdően a szöszi felé, aki csak udvariasan elmosolyodik és bólint egyet.

- Jól megszervezted haver! - mondom neki lelkesen, mire a figyelme átirányul rám.

- Köszi! Igyekeztem - mosolyog rám én meg hirtelen azt se tudom, hogy mit mondjak neki, de szerencsére nem is kell, mert észrevesz valakit a tömegben és otthagy minket.

- Tetszik neked, igaz? - kérdezi komolyan Niall.

- Hát én nem.. vagyis ő nem mi... - kezdek el dadogni.

- Szóval igen, de ő nem viszonozza? - kérdezi szomorúan.

- Nem, ő nem. - mondom letörve.

- Más biztos fogja.

- Nem hinném. - reményt egyáltalán nem hallani a hangomon, mikor kiejtem a szavakat a számon.

- Oh, pedig fogja.

Louis Tomlinson

Harry ahogy ígérte pontban nyolckor lefékezett az elképesztő kocsijával a lakásunk előtt, hogy felvegyen és átmenjünk Zayn bulijába. Egészen fél nyolc óta ültem az ablakban és vártam, hogy feltűnjön a kocsi lent az utcán és, amikor végre tényleg ő parkolt le a ház előtt, úgy rohantam le a lépcsőkön, mintha csak puskából lőttek volna ki. Nem tudom miért, de extra jókedvvel ébredtem ma reggel é egész nap megmaradt főleg délután, miután Harry felhívott és majdnem egy órát beszélgettünk telefonon a semmiről. Estére már le se lehetett lőni. Vártam, hogy milyen lesz az este és, hogy ő milyen lesz, mit fog felvenni és, hogy fogja magát érezni velem, de nem csalódtam, ahogy kiléptem az ajtón kiszállt a kocsiból egy sima farmerban és egy fekete ingben. Csak pár szót váltottunk, mielőtt beszálltunk a kocsiba és kellemes csendben végigvezetett Zayn házáig.

- Na mi legyen? - kérdezem tőle, mikor sikeresen leparkol a már őrülettel beborított ház előtt.

- Szerintem semmi. - neveti el magát lazán.

- Nem aggódsz, hogy nézni fognak? - kérdezem, cseppet sem nyugodt hangon.

- Fognak nézni, ebben nem kételkedem - neveti el magát. - De nem érdekel, majd megszokják, hogy most már le se tudsz majd magadról vakarni - nevet fel megint és kiszáll a kocsiból. - A szavai először furcsán hatnak, de ahogy eltelik pár pillanat egyre jobban örülök, hogy ezt mondta, mert az én bátortalanságom az ö nevetésével együtt elszállt és sokkal nyugodtabban sietek utána, hogy együtt menjünk be a házba.

Bent tényleg őrültek háza fogad minket. Az emberek nagy része már most matt részeg és még egy órája se megy a buli. Mi lesz itt két óra múlva, te jó ég. A szememmel megtalálom a tömegben Zayn-t és még pár ismerőst, de Liam-et és a kis Szöszit akinek a buli szervezve lett sehol sem látom. Egy kéz simít végig a hátamon, mire ijedten kapom Harry-re a tekintetem.

- Bocsi, csak az ajtóban álltál le bámészkodni és nem lehetett tőled bejönni. - nevet fel újból. Ma ahogy eddig észre vettem nagyon is jó hangulatban van ami tőle mindennél szokatlanabb. Harry egyszerűen régen, mintha soha sem lett volna boldog, de legalább most jól érzi magát.

Beljebb sétálunk és keresünk valamit inni. Egy kicsit eldugottabb saroknál megállunk beszélgetni, de még így is rendesen megbámulnak az emberek. Megértem őket, az, hogy mi ketten egy helyen legyünk és ne bántsuk egymást az ritka látvány volt. Eddig. Most minden meg fog változni végre nem lesz a suliban utálkozás és bármiféle veszekedés legalábbis kettőnk miatt biztos nem. Mi barátok lettünk.

Egy órával később Niall és Liam esik be a házba vidáman, de ez nem tart túl sokáig a szöszinél, mert megjelenik Zayn és beszélnek vele pár szót. Nem tudom mi történt ott, de majd később megkérdezem Liam-et.

- Nem megyünk ki egy kicsit? - kérdezem Harry-t.

- Kimehetünk. - bólint.

Kisétálunk a ház elé ahol már szerencsére nem olyan hangos a zene. Érzem, hogy a füleim szinte hálásak, hogy kijöttünk pár percre mert lassan már megsüketültem odabenn. Harry-vel letelepedünk a ház előtti füves részen és nézzük a ház előtt csendben parkoló kocsikat egészen addig még egy ismerős rendszámú autó le nem parkol a ház előtt nekem pedig elakad a lélegzetem, mikor Will száll ki belőle és elkezd minket bámulni. Megijedek és Harry ezt egyből észreveszi rajtam, mikor felé fordulok. Semmit nincs ideje szólni, mert a kezeimet a nyaka köré kulcsolom és megcsókolom őt. Először érzem, hogy meglepődik és nem csókol vissza, de ahogy észhez tér érzem, hogy a karjaival átölel és az ölébe húz. A csók már egyáltalán nem bátortalan és ijedt, mint az elején.